A hippoterápia egyszerű szóösszetétel: a görög eredetű 'hippo' szó jelentése ló, a terápia manapság már nem szorul külön magyarázatra. A hippoterápia tehát egy olyan kezelési módot jelent, melyben a ló egy "élő gyógyászati segédeszköz". Az eljárás során a lovaglás fiziológiai és pszichikai hatásait hasznosítják.
A ló már több ezer éve hűségesen szolgál bennünket, embereket. Háborúban és békében egyaránt fontos szerepet töltöttek be: ágyúkat, szekereket húztak, segítettek a földművelésben, a távolságok legyőzésében. Az utóbbi 500 évben ezek a szép és erőteljes állatok egyre nagyobb szerephez jutottak a gyógyítás területén is, amely tény ezzel egyidőben egyre nagyobb figyelmet is kap.
A terápiás lovagoltatás, mint kezelési mód kialakulásának pontos idejét nem tudjuk meghatározni, de a feljegyzések szerint már az ókori görögök is alkalmazták ezt a gyógymódot fogyatékosságokkal rendelkező személyek rehabilitálására, valamint egészségük és közérzetük javítása érdekében is használták.
A századforduló idején Angliában ismerték fel, hogy a sérült emberek lovagoltatása a terápiás kezelések egy igen eredményes és jótékony hatású formája. Ezt követően az oxfordi kórház felajánlotta a lovasterápiás kezelések lehetőségét mindazon katonák számára, akik az I. világháború ideje alatt megsebesültek. Az 1950-es évekre a brit fizikoterapeuták a lovaglásban rejlő majd’ minden lehetőséget átvizsgáltak annak érdekében, hogy biztosíthassák a különböző fogyatékossággal élő betegek részére a terápiás kezelési módok ezen formájának igénybevételét. 1969-ben a királyi család támogatásával megalakult a Brit Lovasterápiás Szövetség (RDA).
A washingtoni Szent Erzsébet kórházban már 1919-ben tervszerűen vontak be állatokat a mentálhigiénés programba. Az állatok azóta is folyamatosan segítik a gyógyító munkát ebben az intézményben. A XX. század elején a német dr. R. Pickenbach megjelentetett egy dolgozatot "A lovassport hatása az emberi szervezetre" címmel. Ezután, körülbelül az 1960-as években alakult ki a lovasterápia, mint a szabadidő kellemes eltöltésének egyik formája, a nevelés egyik motiváló eszköze. Az Észak-Amerikai Lovasterápiás Szövetség (NARHA) – akárcsak az RDA – 1969-ben alakult meg, hogy elvállalja a különböző lovasterápiás csoportok irányításának, tanácsadójának és felügyelőjének szerepét az Egyesült Államokban, illetve a szomszédos országokban.
A lovasterápia mind a német, mind az angol nyelvterületen egyre nagyobb tudományos hátteret kapott, bár a század közepéig főleg egyfajta mozgásterápiának tekintették. A terápiás lovaglás gyógypedagógiai szemlélete csak a hatvanas években kezdett tért hódítani. Magyarországon az utóbbi években mind többen foglalkoznak a lovasterápiával.
A századforduló idején Angliában ismerték fel, hogy a sérült emberek lovagoltatása a terápiás kezelések egy igen eredményes és jótékony hatású formája. Ezt követően az oxfordi kórház felajánlotta a lovasterápiás kezelések lehetőségét mindazon katonák számára, akik az I. világháború ideje alatt megsebesültek. Az 1950-es évekre a brit fizikoterapeuták a lovaglásban rejlő majd’ minden lehetőséget átvizsgáltak annak érdekében, hogy biztosíthassák a különböző fogyatékossággal élő betegek részére a terápiás kezelési módok ezen formájának igénybevételét. 1969-ben a királyi család támogatásával megalakult a Brit Lovasterápiás Szövetség (RDA).
A washingtoni Szent Erzsébet kórházban már 1919-ben tervszerűen vontak be állatokat a mentálhigiénés programba. Az állatok azóta is folyamatosan segítik a gyógyító munkát ebben az intézményben. A XX. század elején a német dr. R. Pickenbach megjelentetett egy dolgozatot "A lovassport hatása az emberi szervezetre" címmel. Ezután, körülbelül az 1960-as években alakult ki a lovasterápia, mint a szabadidő kellemes eltöltésének egyik formája, a nevelés egyik motiváló eszköze. Az Észak-Amerikai Lovasterápiás Szövetség (NARHA) – akárcsak az RDA – 1969-ben alakult meg, hogy elvállalja a különböző lovasterápiás csoportok irányításának, tanácsadójának és felügyelőjének szerepét az Egyesült Államokban, illetve a szomszédos országokban.
A lovasterápia mind a német, mind az angol nyelvterületen egyre nagyobb tudományos hátteret kapott, bár a század közepéig főleg egyfajta mozgásterápiának tekintették. A terápiás lovaglás gyógypedagógiai szemlélete csak a hatvanas években kezdett tért hódítani. Magyarországon az utóbbi években mind többen foglalkoznak a lovasterápiával.
